Legutóbbi lovas szakmai feladatunkról korábbi írásomban érintőlegesen jeleztem, hogy „…egy fedeles pályán cserélnünk kell teljes egészében a talajt, egyrészt azért, mert kicsit túl vastagon, 15cm vastag rétegben terítették. Nagyon precízen hozzákeverték ugyan a textiladalékot (rotációs kapával), de az altalaj előkészítőtlensége miatt a kapa az alsó rétegbe is bele-bele kapott (felkeveredett a nyers talaj is…)! Hiába öntözték, hengerezték folyamatosan nem állt össze olyanná amilyennek szerették volna…”
Menet közben a helyszín tulajdonosai is érzékelték a problémát és első nekifutásra letúrták a talaj felét, hátha a kisebb vastagságú homokban nem „süllyed el a ló”… Ezzel csak a rossz egyik részét tudták kiküszöbölni, továbbra sem találták megfelelőnek a pályát, eljutottak hozzánk. Helyszíni ismeretgyűjtés, otthoni talajpróbák, ajánlat, szaktanácsadás… időrendileg. Elérkezett a kivitelezés ideje, megosztanám a tapasztaltakat okulásul: Az első része a munkának egyszerű, leszedni az altalajról az adalékkal átkevert „mosott homokot”. (A „mosott homok” >>> kavicsbányászat anyaga nem jó lovaspályához!) Ezzel párhuzamosan megkezdtük az ellenőrző szintezési munkákat is, hiszen ez alapjaiban határoz meg szinte minden utána következő munkafolyamatot.
Azokat a felületeket, amire a különböző rétegeket ráhordják - az építőipar különböző területeit is ideértve,- „tükör”-nek nevezik. Járdák, utak, autópályák, sportterületek, de még a kertészetileg rendezendő felületek alatti eredeti, nyers talaj rendezése adja azt a bizonyos tükörfelületet, amelytől haladunk fölfelé az építkezéskor. A pályatükör szükséges mélységét a ráépülő szerkezeti vastagság adja meg, a véglegesen kialakuló terepszintektől kell (lefelé) mérnünk ennek síkját. Ez a felület tényleg tükre lesz a munkának! Hiszen ha jó az előkészítés, a kialakuló felső sík is kellemes a szemnek, a felületen nem áll meg a víz, stb., ha viszont nem egyenletes az alsó felület, akkor a rákerülő rétegek esetében két dolog történhet:
- Amennyiben mindenhová ugyanazt a vastagságot terítjük, a pálya ugyanúgy hullámosságot mutat, mint az altalaj, ez pedig elég furcsa, zavaró látvány…
- Megpróbálhatjuk a szintbeli eltéréseket a fölöttes rétegek eltérő vastagságú terítésével kiegyenlíteni, de ez később visszaüt… Így jártak megbízóink is, amikor az egyenletes mélységen dolgozó rotációs kapa felhozta és bekeverte a földet a homokba!
Szóval a méréseink az mutatták, hogy a fedelesen belül, különböző helyeken, a legmélyebb és legmagasabb pont között több mint 20cm volt az eltérés! Értelemszerűen ezt úgy lehet megszüntetni, ha egyik részről leszedünk-lenyesünk földet (ezt hívják szakmán belül „bevágásnak”), amit aztán ráterítünk a mélyebb részekre („töltés”).
Ideális, ha úgy tudjuk megválasztani a „tükör” síkját, hogy a bevágás-töltés során kikerülő mennyiség egyensúlyban legyen, azaz ne kelljen se elvinni, se hozatni a földből! (Nagyobb építkezések esetén ez a legritkábban valósul meg…)
Sajnos, nagyon sokszor előfordul, hogy az ilyen, nagy pontosságot igénylő feladatokat rábízzák egy-egy földmunkagépre, mondván nagyon ügyes a gépkezelő, szépen meg tudja csinálni a munkát! Ez akkor lehet igaz, ha olyan gépen dolgozik, amely visszajelzést ad felé. (Mi még csak egyszerű optikai szintezővel, valamint a jó öreg „T” kereszttel dolgozunk, ezért nálunk szükség van a kézi munkaerőre.) A tőlünk jobb helyzetben lévő országokban leginkább a lézeres vezérlésű adaptereket alkalmazzák, ahol folyamatosan kontrollálják a magassági szinteket. A gép helyzetétől függetlenül az adapter mindig tartja a kívánt szintet, ill. magasságot… (Csak az emberi szemre hagyatkozni ilyen munkánál nem elég!)
Az altalaj ilyetén történő kiegyenlítése azonban még messze nem elég! Sokan itt hibáznak, hiszen mondhatják, hogy már „jó a felület”! Csakhogy ahonnan leszedtünk az sokkal tömörebb, keményebb, mint az a rész ahová töltöttünk! Ha a két részt egy fölső réteggel egyenletesen terheljük, akkor a töltött oldal utólag még süllyedni, tömörödni fog! Ezért elengedhetetlen, hogy azonos tömörségi fokra hozzuk az egész felületet, ennek pedig nagyon hatásos eszköze akár egy egyszerű „padkahenger” is… (Többször, több irányból kell végigjárni a területet!)
A talaj mozgatásakor előkerülő „idegen anyagokat” (kő, gyökér, törmelék…) ki kell szedni, mert nehezíti az egyenletes felszín kialakítását, másrészt tönkreteheti a ló lábát is!
Korábban már jeleztem, hogy fedeles pályáknál nagyon jó, ha van, de nem létfontosságú az a szerkezeti réteg, ami a szabadtérieknél ma már szinte elengedhetetlen a homok-textil keverék alatt (drén, teherhordó-vízelvezető ágyazat, elválasztó rács…). A helyi altalaj fizikai tulajdonságai határozzák meg, hogy alkalmas-e a fölé kerülő réteg(ek) egyenletes viselésére! Amennyiben kellő alapossággal jártunk el a talaj-előkészítés („tükörképzés”) során, a következő munkamenetek már nem okozhatnak nehézséget. Be kell hordani a homokot adott vastagságban, hozzákeverni a textiladalékot, megtömöríteni, majd jó érzéssel használatba venni… és élvezni a lovaglás örömét a ruganyos pályafelületen!
Azért a karbantartás (szükség szerinti öntözés, simítás, trágyaleszedés, időszaki lazítás, stb.) nem hagyható el, mert a folyamatos, gondozás nélküli használat a legjobb pályát is könnyen „hazavághatja”!
Talán szerencsés egybeesés, de e sorok írása idején jártam egy másik fedeles lovardánál textiladalék ügyében, ahol szintén talajcserét végeztek.
