MENU

Szegény embert még az ág(y) is húzza

E munkánkhoz még 2013. késő őszén adtam ajánlatot. Aztán a megrendelő megkezdte hosszas és kitartó pályázati köreit futni. Alig telt el bő egy év, és so-sok adatkiegészítés, pontosítás, igazolás után támogatást kapott a Mohácsi Nonprofit Lovasklub Kft., az eltervezett fejlesztésekhez.
A nagyívű átalakítások egyik része a meglévő lovaspályák (fedeles és szabadtéri) talajának átalakítása, korszerűsítése.

A szükséges egyeztetések, előkészítés után sikerült megállapodnunk az építés menetéről. Csakhogy az élet kicsit keresztbe tett!
Házi balesetben a munka megkezdése előtt nem sokkal eltörtem a sarokcsontomat, így borulni látszott minden! Kórház, műtét, csavarok, gipsz-lábrögzítő, pihentetés, vagyis "teljes boksz-nyugalom" ahogyan ezt a lovas dokik szokták megfogalmazni.

Eredeti ütemtervünk szerint is először a fedeles talajának kialakítása történt volna. Nyilván nem véletlenül, hiszen ha az készen van, jöhet a zordabb időjárás is, lehet folyamatosan dolgozni a lovakkal.
Hosszas logisztikai szervezések, egyeztetések után végül is sikerült a feladatot véghezvinni segítők által. Számomra ez kicsit "táv-irányításos" közreműködést és egyszeri helyszini utazással/látogatással fűszerezett történet, ahol a munkaképtelenség/tehetetlenség érzése sokkal nehezebben megélhető gondot okozott, mint a sérülés fizikai fájdalma.

A közeledő tavaszon vár bennünket a szabadtéri felület átalakítása, remélem már gyógyultan vehetek rész benne!

2015. január 
Raffai János