MENU

Régebbről

Régebbről / Szépalma, fedeles talajcsere

 

Még 2013 nyarán adott megbízást a birtok tulajdonosa a fedeles pálya talajának lecserélésére. Mint azt korábbi jegyzetemben jeleztem, új ún.: ménistálló épült, amelybe tavasszal már megérkeztek a lusitano fajtájú lovak. ((Ez nem (kis)pálya, 2013. május))

Velük a háziasszony és férje teljesen egyedi képzési, nevelési szempontok szerint, nagyon-nagy kölcsönösségen alapuló „idomítási” munkával foglalkozik, így képzik állataikat. Ehhez olyan nyugalom, zavartalan körülmények szükségesek, melyet legjobban egy a külsős, kíváncsiskodó személyek elől zárható csarnok tud biztosítani. (Természetesen rossz időben akár a gyermektáborok lakói, akár bértartók vagy itt tartózkodó vendégek is használ(hat)ják a fedelest, nem teljesen zárt terület az!)

Csakúgy, mint a birtok többi épülete, ez is igen szép, jól karbantartott, és érdekes elemekkel bír. Ott van mindjárt a tetőt tartó szerkezet, fa-fém kombináció, íves, feszített idomokkal.

A világító ablakok magasan vannak, nyitásuk, zárásuk egyedi mozgatósínnel történhet. Van öntözőrendszer is: az öntözőfejek a lambrin közepe magasságában találhatók, besüllyesztve a falba. A mágnes szelep nyitásakor a fej egy kitolódó konzollal a lambrin síkján kívülre kerül, öntöz, majd a nyomás megszűnése után visszahúzódik eredeti helyére. Ma is működik, pedig ez se mostanában készült! Így nem áztatja a lambrin deszkázatát, az hosszabb élettartamú lesz. Van az épület közepén egy nézőtéri rész is, fakocka burkolattal, leülő hellyel, képekkel, festményekkel. Barátságos hely.

Alapvetően a taposóréteg nem volt túl rossz állapotban, általam is használt (sárga) homoktípusba bekeverve textiladalék is benne volt, inkább az okozta a gondot, hogy a kialakítás óta mindig csak rátöltöttek, bizonyos helyeken vastaggá vált, másutt meg az intenzívebb igénybevétel miatt alig maradt homok. A munka megkezdése előtti mérések azt mutatták, így annak idején az altalajt nem sikerült teljesen precízen kialakítani. A szükséges takarító, előkészítő munkafolyamatok következtek, majd jött az új homok.

Az előrekevert (általam itthon ismert legjobb minőségű (fehér) lovas-homok és textiladalék) taposóréteg beszerzése, behordása, terítése következett. Itt történt egy érdekes mozzanat: a teherautóról leborított kupac felé járt egy itt vendégeskedő család, akik érdeklődve tapogatták a homokot, és a textildarabokat, majd megkérdezték, hogy milyen anyagok ezek. Arra a válaszra, hogy homok, és geotextil, jött az újabb kérdés: és ezt az egészet befestették, azért ilyen színű…?

A homok leszedése során kiderült, hogy a lambrin deszkázata bizonyos helyeken igen-igen elkorhadt, szaktársak ezt a gondot villámgyors munkával gyorsan orvosolták!

 A ragyogó, de tikkasztó nyári meleg helyett odabent kellemes hűvösön dolgozhattunk, becsülettel elvégeztük a ránk bízott feladatot. Később derült csak ki, hogy brigádszinten egyik utolsó lovas munkánkról szólhatunk, de ez egy más történet!

2014. december

Raffai János

www.miveskert.hu