2014 őszén Bazsó Gergelynek, élvonalbeli díjugratónknak lehettünk segítségére az új taposórétegek kialakításában.
Adott Pest- Heves- Nógrád megye találkozásánál, Erdőtarcsán egy korábbi mg-i major, ahol az elmúlt másfél évtized az önerős átalakítás apró lépéseivel telt és nem utolsósorban rengeteg-rengeteg gyakorlással. Őszintén mondom, még nem találkoztam ennyire rendszeres és állandó edzésmunkát végző lovassal eddigi pályafutásom során. A szerzett tapasztalatok alapján úgy gondolom megérdemelten, jó helyre jutott fejlesztési pénz!
A pályákról: Volt egy kb.: 40*20m-es szabadtéri pálya, ami már sem méretében, sem talajában nem tudott eleget tenni az elvárásoknak. Érdekes, sőt szokatlan, hogy a pályát övező sövény az egyik „leg-távolságtartóbb”, szúrós fajtából való, ún.: tűztövis. Ennek is megvan azonban az oka, ugyanis jó ideig sertéstartás zajlott a szomszédos telken, ahonnan a kiszabaduló „disznó egyedek” rendre feltúrták a puha, laza homokot. Ezt csökkentette valamelyest a jelzett, kifejletten átjárhatatlan sövény. Most, hogy a pálya nagyobbá vált, szükségessé vált kiegészíteni a sövénysávot. Ezt utolsó munkafázisként, de elvégeztük, elültettünk 200 db jól fejlett tűztövis növényt.
Az új pálya mérete már 50*40m, ehhez a domboldalban alakító földmunkát kellett elvégezni. Már a régi pályát is egy övárok-földgát védte a lejtőn lezúduló víztől, ezen most nem kellett változtatni, a megnövekedett pályafelületről viszont minél előbb célszerű „lehúzni” a nedvességet. Nincs szivárgó rendszer, a pálya altalaja („földtükör”) adott irányokba, adott százalékokkal lejt. A nagyobb volumenű, ún. gépi, durva tereprendezést előttünk néhány héttel kollégák elvégezték, tulajdonképpen rossz szavam sem lehet rájuk, jól dolgoztak. Lassú, szisztematikus (kis)gépi és kézi munkával „simogattuk” tovább a terepet, így jutottunk el a számunkra kívánatos „finom” felületig. Úgy gondoltuk, hogy a fedelesből és a szabadtéri pályáról is kikerülő régi, faforgácsos-homok keveréket az agyagos, vegyes töltéses altalaj és az új taposóréteg közé beterítjük egyféle köztes rétegként. El is indult ez a folyamat, de addig-addig tapogattam, nézegettem próbálgattam ezt az anyagot, míg a tulajdonossal egyeztetve végül is inkább lehordtam az egészet, mert öngólt lőttünk volna vele!!! E helyett mosott homokot és a közelben beszerezhető salakot dörzsöltem el a felületen „smirgliként”.
Számunkra új munkafolyamatként adódott, hogy a pálya körüli korlátot is mi alakítottuk ki. Ebben talán szerepet játszhat az a tény, hogy a bátyám erdész, így a méretes akác faanyag kitermelése, kifűrészelése könnyen megoldható volt, bár a szállítás Somogy megyéből már elég költséges. Azért írtam méretes faanyagot, mert az oszlopok 15*15cm befoglaló méretűek, a három sorban felszerelt deszkázat pedig 15*4 cm méretű. A földdel érintkező részeken bitumen alapú kezelést kapott a faanyag, a többi részt a megrendelő kérésének megfelelően fehérre kentük. A korlát magassága a pályasíktól felfelé 120cm. Ahogy formálódott a korlát, igen látványosan lezárta az addigi szabadabb felületet ez a szerkezet!
A taposóréteg alapanyaga, azaz a homok ezúttal egy új helyszínről (nem a Dunán túlról, hanem a Dunán innen) érkezett, nagy tételben most dolgoztunk vele első ízben. Fizikai jellemzőit, textillel történő „együttműködését” kicsiben kipróbáltam, elemeztem ugyan, és ez jót mutatott, de legalább egy szezonnyi tényleges használat alapján tudok majd mélyrehatóbb tapasztalatokról, eredményről beszámolni. A textiladalék német gyártó terméke, ilyet korábban már a Tattersall-ban is használtunk.
A fedeles talaj átalakításának érdekessége, hogy ide már korábban is a fentebb említett homok érkezett. Lehet, hogy vastagon került (talán az építőipar által) elterítésre, semmilyen adalék nem került bele, így a rajta gyakorló tulajdonos folyamatosan „mélynek” érezte. Ezért aztán kézi erővel, talicskánként leszedegetett belőle, a felesleget pedig a sarkokba deponálta. Innen indultunk mi, kezdve azzal, hogy leszedtük a meglévő homokot, de az altalaj ellenőrző szintezésekor igen-igen meglepődtem. Akárhányszor csináltuk is végig a magassági pontok mérését mindig oda lyukadtunk, hogy a fedeles altalaja hosszirányban egyenletesen, összességében 25cm lejtést mutatott! Ilyennel még nem találkoztam, ez elég érdekes. Mivel olyan töltőanyag nem állt rendelkezésre, amivel vízszintesre hozhattuk volna az alsó réteget, meghagytuk ebben a formában, de kiegyengettük a kisebb-nagyobb mélyedéseket, egyenletes pályasíkot képeztünk. Ezután a sarkokban deponált homokot vegyítettük a textiladalékkal, és egyenletes vastagságban újra terítettük a taposóréteget. Nemcsak itt belül, de korábban a szabadtéri pályán is további „javítóanyagként” kalcium-kloridot is bekevertünk a homokba, ez a téli fagymentesítéshez, de a pálya pormentesítéséhez, nedvesítéséhez (magába szívja a levegő páratartalmát is…) is jól használható.
Ez utóbbi, tehát a pálya talajának állandó nedvesítése talán az egyetlen probléma a lovas birtokon. A rendelkezésre álló kutak vízhozama ugyanis nem elég a megnövekedett pályafelületek és legfőképpen a bedolgozott adalék „földnedvesen” tartására, márpedig e nélkül a textil kiszáradva a felszínre kerül, és az nem túl szerencsés, mert nem tudja az eredetileg neki szánt szerepet betölteni!
Mivel néhány hete használják még csak „üzemszerűen” az új taposórétegeket, nekem még nincs összevethető gyakorlati élményem az elegyről, de ha tehetem, szívesen jövök majd errefelé „kontrollra”!
2014. december
Raffai János
