A megrendelő képviselője rendszeres versenyrésztvevő volt az elmúlt években Pátyon a Bellandor Lovardában (bértartó helyünk, általunk épített lovas-pályák), személyes kontaktusunk azonban nem volt. 2011 tavaszán, a fedeles versenyt követően keresett meg és beszélgettünk, az általa irányított igen jó nevű díjlovas centrum fedelesének talajával kapcsolatban. Komjáthy György és az Ádám Zoltán Díjlovagló Központ Máriakálnokon tekintélyes eredménysort, minőségi- (edzői, versenyzői) szakmai továbbképzéseket, remek versenyeket tudhat maga mögött. Nyilván nem alaptalanul rendezhetik idén Ők a Díjlovagló OB-t!
Első nekifutásra itt is csak arra kellett ajánlatot összeállítani, hogy a meglévő fedett pályaterület egyengetésre kerüljön, majd néhány centiméter friss homok-textiladalék keverék terítése történjen. Első helyszíni utamon is szembetűnő volt, hogy a taposóréteg már jó vastag, sok-sok egymásra rakódó rétegből áll. Mivel a Díjlovagló Központot jelenlegi tulajdonosa frau Inge Braun is vásárlás révén „örökölte” jó sok évvel ezelőtt, mást nem tudtunk megállapítani a terület előéletéről. Megadtam a kért ajánlatot, de aztán a megrendelő nagyobb lépésre szánta el magát. Külföldi versenyeken is szerzett tapasztalataik alapján teljes felújításra is kértek költségvetést. Itt is több változat készült, különböző aljzatrácsokkal. Valamennyi, általam ismert (és jónak is tartott) „rácsszerkezet” gyártójától / képviselőjétől kértem és kaptam beszállítói információkat. (Azért került az előző mondatban idézőjelbe a rács, mert az egyik gyártmány alapvetően „polifoam” apríték tábla, melyet alátétként használnak a lovasok is.)
A tulajdonos hölgy kérésére egy osztrák homokbányával is felvettük a kapcsolatot, onnan is kértünk ajánlatot szállításra. Inge Braun asszony ismeretsége, kapcsolatai, helyszíni tapasztalatai alapján kiválasztotta és megrendelte a beépítendő aljzatrácsot. Német cég terméke ez, melyet azonban Lengyelországban állítanak elő. A többi alapanyag (zúzott kő, textiladalék) már hazai termék. A textiladalék minőségéről többször is egyeztettünk, előzetesen bemutattam a különböző keverékeket, a megrendelő jelezte elvárásait, melyet a gyártó messzemenően figyelembe is vett.
Kivitelezés:
Első lépésként az elhasználódott taposóréteg leszedésére került sor. A fejtett anyagot itt is „újrahasznosítottuk”, hiszen azt a lovak karámjaiba illetve a futószárazó helyre hordtuk és terítettük. A bontás során régészeti pontossággal beazonosíthatók voltak az egymásra került különböző korú rétegek, érdekes szelvényeket találtunk. (fa apríték, textil, kvarchomok, bányahomok…)
Aztán előkerült olyan anyag is, amire egyáltalán nem számítottunk. Mégpedig az egyik hosszoldal mentén egyfajta rácsszerkezetre leltünk. Hamar kiderült, hogy vélhetően egy rosszul kivitelezett, rossz helyre került beton sávalap eltakarása/védelme volt a szerepe. A „rács” pedig igazából egy igen masszív, jó minőségű, zárt istálló lap hátoldala volt.
Innentől kezdve mindent ehhez a nem várt beton alaphoz kellet igazítani. Úgy kellett a felületi szinteket meghatározni, hogy az új rétegrendben se zavarja a munkát, a lovak/lovasok ne érezzék, hogy betonon járnak. A földtükör kialakítása az egyik leglassabb, de legnagyobb figyelmet kívánó munkafolyamat.
Az eddigieken túl az is nehezítette a feladatot, hogy az altalaj (feltöltés miatt) rendkívül eltérő tulajdonságokat mutatott. Voltak olyan részek, ahol igen finom dunai homokot találtunk, míg más helyen szinte felszaggathatatlan keménységű tömörödött vályogtalajt. Sok-sok ellenőrző mérés mellett, vibrohengerezéssel és némi talajcserével is igyekeztünk a kellő állapotot elérni. A helyszínen dolgozó munkagépek kitettek magukért…
Jöhetett az aljzatrácsot hordozó kőágyazat. (A kiválasztott, ideszállított rács beépítése során ebbe az ágyazati rétegbe süpped bele és válik kellően stabillá.) Eredetileg a jól ismert, osztályozott zúzottkövet, azaz a „murvát” szándékoztam megrendelni és felhasználni. Az ilyen bányák ehhez a helyszínhez elég messze esnek. Aztán az egyik közeli kavicsbányában találtam helyi anyagból, töréssel kialakított éles szélű követ, többféle méretben is. Ez ugyanúgy tömöríthető már, mint a fentebb említett murva (a lekerekített kavicsszemek nem, mert elgördülnek egymáson…), így egyszerűsödött a helyzetünk. Itt is a szintek ellenőrzése, megfelelő tömörség kialakítása volt a legfőbb feladat. Szerencsénkre a karámokat alkotó műanyag elemek egyike pont olyan vastag volt, mint ami nekünk szükséges, így azt „sorvezetőként” tudtuk használni.
A „rács”: Bár az esseni Equitana lovas kiállításokon többször is megnéztem, kaptam mintadarabot és video anyagot is róla, mégsem mondhatom, hogy ilyet korábban raktunk volna. Jellemzői: viszonylag kisméretű egységekből áll, és ezek több, ruganyos füllel kapcsolódnak egymáshoz nagy felületté.
Gyárilag kb.: 1 m2-es egységeket raknak össze, ezt kell a helyszínen tovább „fokozni”. Először bizony nehezen találtuk meg a fülecskék egymás utáni bepattintásának módját, de némi gyakorlás után egészen ügyesen haladt a dolog.
Faltól-falig „szőnyeget” hoztunk létre, a szükséges helyeken gyémántkoronggal vágtuk a darabokat. Ebben a rácsban is, mint a többi lovas aljzatrácsnál, apró víztartó tálcák, illetve túlfolyó lyukak sora váltja egymást. Itt viszonylag kicsik a felesleges vizet elvezető nyílások, ezért felülről apró szemű kővel kell a rácsot megtölteni (csak a rács felszíni síkjáig), hogy a még apróbb homokszemek ne tudják azokat eltömíteni. Másik szerepe az apró kőnek, hogy „lesúlyozza” az elemeket. Amikor megvan a feltöltés, lapvibrátorral vagy hengerrel, szó szerint bele kell verni a rácsot az alatta lévő kőágyazatba. Igen strapabíró aljzat jön ilyen módon létre. Mivel kibontottuk a lambrin aljáig a területet, egyúttal megtisztítottuk, felület-kezeltük a fém és fa részeket, így évekig kitartanak majd.
Amennyiben eddig precízen dolgoztunk (márpedig erre törekedtünk), innen már sok meglepetés nem érhet a taposóréteg homokját illetően. (Keverni kell hozzá némi textiladalékot, adott vastagságban, egyenletesen végigteríteni a felületen, tömöríteni, öntözni, tömöríteni, öntözni, tömöríteni, öntözni… és máris használható az új pálya...)
Mi ezúttal is a homok + adalék + homok + adalék, rétegződéssel terítettük az anyagokat, majd a rotációs kapával mixeltük az egészet. Amint az várható volt ettől a keveréstől a taposóréteg ismét lazává, méllyé vált. Újra szerephez jutott a henger, és ahol esetleg még szükség volt rá, a tartalékolt homokból végképp kiegyengettük a felszínt.
Természetesen a talajnak nagy hasznára válik ilyenkor a bőséges öntözés is, hiszen a teljesen száraz textiladalék és a „földnedves” állagú homok még nem alkot egységet, nem „összeállt” anyagról van szó. Mint már többször jeleztem, néhány hét kell a kellő ülepedéshez, és hosszabb távon, a felületen dolgozó lovak patái tömörítik, gyúrják igazán stabillá a taposóréteget.
Az ausztriai homokról: „selymes, finom”, jó alapanyag! (A szállítók precízen, a kívánt ütemben hordták a helyszínre az árut, csak az eső miatt felázott talaj nehezítette kezdetben a munkájukat.) Még tart a házilagos „laboratóriumi” elemzésem, de jellegében leginkább a hazai felcsúti alapanyagra hasonlít, picit apróbb szemszerkezettel.
Ezúttal is jelzem, hogy megfelelő karbantartás nélkül a „legszuperebb” pálya is gyorsan tönkremegy! Itt jól tudják ezt, rendelkeznek (több típusú) megfelelő, minőségi adapterekkel a gondozáshoz. Megtisztelő feladat volt közreműködni a megújításában, remélem, hogy a pálya használói elégedettek lesznek az eredménnyel!
