MENU

Majdnem építettünk lovaspályát...

Egyszer volt, hol nem volt, az egyszerű magyarországi kertépítő cég, amelyik a piac beszűkülése miatt, az életben maradásért új irányokat keresett. Ezek egyike lett 2008-óta a minőségi lovas taposórétegek iránti érdeklődés és gyakorlati tapasztalatok megszerzése. 2010-ben némileg meglendült a hazai forgalom e téren. (Nem volt nehéz a korábbiakat túlszárnyalni…)

Itthon is elég lassan és nehezen indult be a kereslet, de egy külföldi megkeresés? Egy szép, júliusi napon érdekes telefonhívást kaptam. A három számjegyű ország előhívó miatt eleinte nem vettem fel, nehogy valami nehezen kifizethető átvágás részese legyek. Talán a negyedik jelentkezésre azért már reagáltam, így tudtam meg rövid bemutatkozások után, hogy az irodában e.mail is vár. Küldője és a telefonáló, Márton Csaba Úr, aki lovas oktatóként dolgozik az Egyesült Arab Emirátusokban, és az Interneten találta meg lovaspálya építésekről szerzett, és lejegyzett tapasztalataimat.

Hosszú és tartalmas levélváltások sora datálódik közöttünk az óta (közel 70 db), ami, ha most még nem is ottani, teljes pálya kialakításban, de annak egy részében való közreműködéssel zárult. Ennek összegfoglalója következik: először is tisztáztuk az alaphelyzetet, illetve, hogy tőlem mit vár Márton úr. Kiderült, hogy munkája eredményeként a kezdeti hobbi jellegű lovaglást foglalkoztatói fejleszteni kívánják, annak minden részére kiterjedően. Ennek egyik szelete, hogy megfelelő minőségű talajon tudjanak dolgozni.

Az volt a kérés felém, hogy hazai viszonyokra vonatkozó, részletes és több változatú ajánlatot készítsek, az általam ismert, korábban már általunk felhasznált és kipróbált, vagy forgalmazott termékekkel. Eddig is így készítettem ajánlataimat, nem jelentett különösebb nehézséget. Az elküldött ajánlatok, fényképek után oda-vissza, kérdezz-felelek „játék” kezdődött.

Minden olyan témát, anyagot, információt, stb. pontosítottunk, ami a másik fél számára nem volt teljesen egyértelmű. Sajnos a távolság miatt most csak fényképekkel vagy éppen szövegszerűen tudtam bemutatni az egyes anyagokat, munkafolyamatokat, pedig ma már az autómban lévő sok-sok féle homok, különböző származású és minőségű textiladalékok, öntözőfej, wax anyag és egyéb mintaanyagok nélkül itthon nem indulok lovaspálya ügyében megbeszélésre. A megrendelők számára is sokkal könnyebb adott kérdésekben dönteni, ha kézzel foghatóan megtapasztalták a lehetőségeket…

Azt egy percig sem titkolta Márton úr, hogy (természetesen) mástól, máshonnan is kértek ajánlatokat, sőt az egyes anyagokra külön-külön is, és értelemszerűen a számukra legkedvezőbb megoldást választják majd. Így is történt. Olyan visszajelzést kaptam, hogy a pályát ugyan nem nekünk kell megépíteni (sajnos…), de egyes hozzávaló anyagokat tőlünk vinnének. Mégpedig a textiladalékot és egy Geohorse nevezetű, zselésedő, víztartó anyagot. No meg aztán némi „rábeszélésre” egyik hazai gyártótól egy pályakarbantartó gépet. Végérvényessé vált, hogy saját erőből viszik véghez a feladatot, a homokot (melyhez a szemszerkezetre, minőségre vonatkozó adatokat elküldtem, megbeszéltük) végül Szaúd-Arábiából tudták beszerezni.

Érdekes dolog ez, hiszen mondhatnánk, hogy minek egyik sivatagból a másikba hordani a homokot? Amint arról már néhányszor szó esett korábban, ez az alapja a taposórétegnek. Ha ez nem tud összeállni stabil aljzattá (márpedig az átlagos, nagy szemű, szélfútta sivatagi homokban „elsüllyed” a ló), felesleges pénzkidobás bármiféle tulajdonságot javító adalékot hozzákeverni! Az ágyazati kő Ománból érkezett, pályaöntözés már korábban is működött, és volt egy pont, amikor úgy nézett ki, hogy műanyag rács is lesz a homok alatt. Szerencsére kíváncsiságom és a kérdezz-felelek miatt hamar kiderült, hogy amit kiválasztottak az valójában egy „gumi lábtörlő”, és csak hasonlít az általunk használtakhoz…

Érvek és ellenérvek felsorakoztatásával a döntést rájuk bíztam, de a magam részéről szerettem volna lebeszélni Őket erről! Véleményem meghallgatásra talált, és inkább módosítottunk a pálya szerkezeti rendjén, mert végül anyagi megfontolásból (ott is van ilyen?...) elmaradt a pályarács. Felénk megérkezett a hivatalos megrendelő, egyeztettük a szállítás, fizetés feltételeit. Pátyon (első lovas munkánk helyszínén) gyűjtöttük össze a kért anyagokat. A szállítást Márton úrék vállalták, nem rajtuk múlt, hogy elsőre akkora méretű konténer érkezett, amibe térfogatilag nem fért bele a harminckilenc bála textiladalék (7.200kg), egy raklapnyi Geohorse (500kg) és a pályakarbantartó gép.

Másodszorra simán ment minden, irány Koper kikötője (Szlovénia), majd hajóval a célállomás, az Emirátusok. (Azért a vámoltatás ma sem rövid és egyszerű eljárás…) Innentől már csak a közelmúltban kapott (Márton úr által készített) képek révén és telefonos beszélgetésekből ismerem az építkezés rövid történetét, ami Márton úr megfogalmazásában, …”nem volt egyszerű"... Elmondása szerint a geodéziával megbízott mérnöknek papírja volt ugyan, de gyakorlata semmi, így olyan helyre tűzte ki a magassági alappontot, ami később „eltűnt”. Az indiai, pakisztáni munkaerő sem teljesen értette mindig, hogy mit-miért kell végezni. A textiladalék bedolgozásához szükséges rotációs kapa megszerzése pedig, helyben szinte megoldhatatlan feladattá vált.

Ma már használják a pályát, Márton úrral továbbra is konzultálunk az esetleges problémákról, gondokról. A kapott képek alapján merem remélni, hogy hosszútávon, elvárásaiknak megfelelő minőségű pálya jött létre, melyhez beszállítóként, szerényen talán mi is hozzájárultunk! Köszönöm ezúttal is az irányunkba tanúsított bizalmat!

Talán nem illetlenség, ha idemásolom legutóbbi levélváltásunkat:

...
2010/11/21 "Míves Kertépítő Kft." <
miveskert@miveskert.hu>

Tisztelt Márton Úr!

Ígéretemhez híven küldöm az általam összeállított anyagot.
Természetesen bármilyen része változtatható, kiegészíthető, ha úgy gondolja!

Üdvözlettel:
Raffai János

Üdvözlöm,

Nekem nagyon tetszik, számomra megfelelő.
Utolsó beszélgetésünk óta kijavítottuk az említett sarkot. Feltöltöttük még textillel, bedolgoztuk a homokba, locsoltuk most "pihen" az a pár m2 es terület majd hengerezzük...
A pálya többi része kitűnően működik, napról napra jobb.
Márton Csaba

Az ottani piaci lehetőségek (saját szemszögünkből nézve) igen jónak tűnnek, talán egyszer lesz igény közvetlen közreműködésünkre is, akkor hogy örülnék…!