2008. Augusztusától a decemberi fagyokig volt szerencsénk egy épülő lovardában a szakmánkat érintő munkafázisokban részt venni. Az ott szerzett tapasztalatokat vetettem papírra és jelent meg e folyóirat lapjain korábban. A működéshez szükséges területek (pályák, karámok, jártató, futószárazó helyek… stb.), épületek, létesítmények elkészültek, de a tényleges kertészeti tereprendezés, füvesítés, növénytelepítés az idei tavaszra maradt. Aztán ez a meleg, csapadék nélküli időszak elhatározásra juttatta megbízónkat.
Arra egyelőre nincs anyagi lehetősége, hogy az összes pályát és a teljes kertészeti területet automatizált, földalatti öntözőrendszerrel lássa el, de a fő gyakorlótéren a „műanyag rácsos pályán” kialakítottunk ilyet. Magánkertekben, irodák, intézmények kertjeiben több helyen is építettünk öntözőhálózatot, de azok megvalósítása talán egyszerűbb, hiszen szabadabb fejkiosztást tesz lehetővé, könnyen szakaszolhatók a különböző részek. Itt viszont nagyon lényeges a terület egészére azonos vízmennyiség kijuttatása. Mielőtt a tényleges kivitelezés tapasztalatait sorolnám, szeretném megemlíteni, miért is döntöttünk úgy, hogy kell az-az öntözőrendszer… A téli időszakban általában a fedett csarnokot használják a lovasok. Itt is akadtak azért bátrabbak, akik néha szabadtéren gyakoroltak.
A hidegebb időszakban egy-egy pályaöntözés hosszabb időre megfelelő nedvességet biztosít, hiszen nincs nagy hő, kevés párolog el (és a bekevert adalék révén), tovább megtartja a vizet a homok. Itt olyan körforgó szórófejet használtunk (egyszerű, felszíni tömlős csatlakozással,) mely szórási átmérőjében teríti a fedeles szélességét. Tapasztalati úton szereztünk információt arról, hogy mennyi ideig működjön egy-egy helyen, majd odébb húztuk. (Természetesen állítható az öntözési szektor, így a sarkok, körök találkozási ívei sem maradtak ki.) Itt azért mindig szemünk előtt kellett lebegjen, nehogy elfelejtkezzünk az áthelyezésről…! (Március, majd április elején is fedeles versenyt szerveztek a helyszínen, remélem a talaj megfelelt a versenyzők elvárásainak?!) A jó idő villámgyorsan érkezett, szinte egyik napról a másikra olvadt el a hó, (megjegyzem, a pálya kitűnően vizsgázott a vízelvezetés tárgyában) a szabad tér került előtérbe.
A pálya mellett található kerti csap rendelkezésre állt a bentihez hasonló technikájú öntözéshez…
Csakhogy ez már méretben is nagyobb, valaki mindig használni kívánta a pályát, a szél is hátráltató tényező volt alkalmanként. Mindezt tetézte az a helyzet, hogy kiderült, korábban a tervezés időszakában készült ide egy komplett kerti locsolóhálózati és (automata) öntözési terv részletes anyagkiírással. Minden -szinte centiméterre pontosan- a helyére is került a locsolóhálózatból az építőipar által, de a csövek méretezését elszab(otál)ták! Így aztán hiába használtunk több felszíni öntözőfejet, csak „pisiltek” maguk mellé…
Mivel a terepfeltöltést folyamatosan végeztük a helyszínen, én is többször kísérletet tettem arra, hogy 3 fejjel egy nap alatt beöntözzem a pálya felületét, de nem sikerült. Az időjárás is besegített érvként, hiszen az említett március elejei verseny óta érdemi mennyiségű csapadék nem volt a területen. (Pünkösdkor írom e sorokat, hál’ istennek végre esik…)
A pályaadalék finom szálai a felszínen csomósodtak, nehézzé vált a pályasimítás és a lovasok is kezdtek „kedvezőtlen véleményt formálni”> természetesen rólam, pedig.... Hiába tehát a jó minőségű homok, hiába a külföldi vagy hazai adalékanyag, ha a pályafelületet víz nem, csak a nap és a szél járja! ((Ebből a szempontból a füves (növénnyel fedett) pálya biztosan előnyösebb, de összességében mégis több észérv szól a homok mellett…))
Hasonló állapotok mutatkoztak a futószárazó helyeknél és a jártató gépnél is. (Érdekes azért, hogy a szél még így kiszáradva sem mozdította meg a felületet, nem hordta a homokot. Nem úgy a karámoknál, ahol (most még) nincs adalék…).
Itt aztán a megrendelő is elfogadta azon javaslatomat, hogy inkább a kertészet terhére, de építsük meg a pályaöntöző rendszert. ((Viaskodott bennem a kertépítő és a családapa. Az utóbbi nyert, mert bértartók vagyunk a helyszínen, és a lányom is erős nyomást gyakorolt rám a talaj miatt…))
Már említettem, hogy készült terv az automata rendszerhez.
Évek óta a tervet készítő cég által forgalmazott termékeket használjuk (újabban azonos településen van székhelyünk is), így egyértelmű volt a választás a típust illetően. Ez nem jelenti azt, hogy a többi hasonló termék között ne lenne olyan, amely alkalmas erre, hiszen nagyon megbízható, tartós öntözési termékcsaládok vannak itthon!
Alaposan tanulmányoztam a rajzot, végigolvastam a műszaki leírást, és a tervezőkkel történt többszöri egyeztetés után kezdtünk neki a kivitelezési munkáknak. Mint jeleztem, a közművek fektetésekor elvitték az adott helyekre a csöveket, csak éppen kis méretben. A legtávolabbi vízvételi helyeknél már sem a szállított vízmennyiség, sem a víznyomás nem elégséges.
Míg egy kertben lehetőség van -szükség esetén- az öntözőfejek helyének változtatására a területen belül, addig a lovaspályán -érthető okokból- csak kívülről történhet a locsolás. Ezért aztán olyan teljesítményű fejeket kell(ett) választani, amely megfelelő átfedéssel öntözik a 70*30m-es pályafelületet. A kútba korábban beépített szivattyú alkalmas lett volna arra, hogy a mi öntözőhálózatunkat is táplálja, csak az a csőátmérő…!? Úgy döntöttünk, inkább teljesen függetlenítjük az új hálózatot, ezért új szivattyút is beépítünk. A felesleges áramfogyasztás miatt olyan öntözésvezérlőt használ(t)unk, amely csak akkor indítja a szivattyút, ha aktuális az öntözés.
Az talán már nem számít újdonságnak, hogy esőérzékelőt is kapcsoltunk az áramkörbe, ami egy bizonyos csapadékmennyiség esetén megszakítja, vagy már el sem indítja az öntözést… Először az árkokat kellett elkészíteni, ástunk a kúttól a pálya felső végéig terjedő szakaszokon. És itt egy picit mi előre is gondolkodtunk: nekünk most csak ezt a pályát kell ugyan öntöznünk, de mi történik, ha egyszer a nagyobb alapterületűre is sort kell keríteni? Újra fel kell majd túrni a területet az új csövek miatt? Ezt elkerülendő, a számunkra most elégséges csőátmérőnél is nagyobbat használtunk (pontosan a korábbi tervek szerinti méretben…), a majdani elektromos vezeték számára pedig, külön védőcsövet helyeztünk el az árokban, benne behúzást segítő zsinórral.
Különböző technikai mutatók (szivattyú teljesítmény jelleg-görbéje, öntözőfej adott fúvóka típusához tartozó nyomásszükséglet, vízhozam, hatósugár…) alapján határoztuk meg a szükséges szivattyút, és az öntözőfejet. A 63 mm átmérőjű gerinc vízcső ellenére is egy mágnes szelep után csak egy öntözőfejet kapcsolhattunk.
Összesen 8 db fej szolgáltatja a vizet a pályán. A négy sarkon negyed körívben, a hosszoldalak mentén 180 fokban dolgoznak a „rotoros” fejek eltérő időintervallumokkal. Az öntözőfej a kiválasztott fúvókával átlagosan 20 m hatósugárral szór, ami kellő átfedést biztosít. Maga a fúvóka 3 különböző nyíláson engedi ki a vizet, az egyenletes felületi szórás érdekében.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy jól működik a rendszer, de két ellenfelünk lehet: a szél és a kút hozamának csökkenése. Az első már többször jelentkezett, hiszen a környező, nyitott mezőgazdasági terület nem állja útját, szabadon szárnyalhat. A 4-5 m magasra kilőtt, porlasztott vízpermet aztán nem oda hull, ahová szeretnénk. A különböző időszakokban elvégzett működési
-szektor- beállításokkal azért sikerült „behangolni” a vízkijuttatást. Amíg szükség volt rá, napjában többször is öntöztünk rövid időtartamokat. Mostanra a pálya alapnedvessége állandó lett, és csak egyszer adunk új vizet, azt is hajnalban, amikor általában mérsékelt a légmozgás.
Most látszik csak igazán, hogy (egyebek mellett) miért is jó a bekevert adalékanyag.
Nemcsak a vágott darabokon, hanem a finom szálakon is meglepően sok nedvesség tapad meg, szinte fátyolszerű felületet létrehozva. Innen aztán tovább szivárogva hosszabban biztosítja a felső réteg nedvességét, mert nem „szalad át” a víz a homokon… Egy-két gondolat a kút témaköréhez: Bár nem ismerem pontosan a jelenlegi kútkialakítási költségeket, hosszú távon mindenképpen megéri erre is áldozni. Mindez azonban csak akkor igaz, ha a helyi körülmények ezt lehetővé teszik. Kutas szakemberek tudnak megfelelő támpontokat, információkat szolgáltatni, hogy egyáltalán van-e értelme belekezdeni a víz keresésébe.
Engedélyezési eljárás is szükséges, de az egyszeri beruházás és a működtetés (szivattyú áramfogyasztása) költségei, összevetve a hálózati víz árával, néhány év után megtérülhet az áldozatvállalás. A kút készülhet hagyományos módon (gyűrűk leeresztésével) ásással, gyakoribb ma már a fúrt megoldás. Figyeljünk arra, hogy hozzáértőkre és ne „kóklerekre” bízzuk a kiépítést, mert a szolgáltatásnak csak egyik része a fúrás. Fontos, hogy jó minőségű, ún. ’réselt’ (ténylegesen fúrott kúthoz alkalmazandó) csöveket használjanak, kiépítsék a kútfejet, használjanak kavics szűrőréteget és adjanak pontos méretezést a kútról (mélység, vízoszlop nagysága, vízhozam, elhasznált vízmennyiség pótlódásának ideje ((újratöltődés)) >>> vízoszlop mozgása, víz tisztasága… stb.)!!!
Sajnos ’volt szerencsém’ már olyannal, hogy az öntözőrendszerhez beépített szivattyú egész egyszerűen beleragadt (leégett a tekercselés…) a fúrt, de beomló kútba. A „nagytudású szaki” ugyanis KG Pvc csöveket használt, alul 125 mm-est majd 150 mm-est, fönt pedig 200 mm-est. A találkozásoknál pedig, bejött a sár… Pátyon az átlagtól eltérő méretben készült az „ásott” kút, 1,5 m ugyanis a belső átmérő. Átlagosan 4 m a vízoszlop magassága, kb.: 7 m3 víz áll rendelkezésre állandóan. Innen működnek a patamosók, kerti csapok, öntözőfejek.
A pálya egyszeri beöntözéséhez kb. 4,5 m3-t használunk, összességében 60 percet működnek a fejek. Viszonylag lassú a vízutánpótlás, (kb.: 2,5-3 m3/óra, de az állandónak tekinthető, így egyelőre jól bírja a kút a terhelést. Mert nemcsak a pálya öntözése készült el és működik, hanem a korábban említett futószárazó helyek (körkarámok) és a jártatónál is. Ezeknél sokkal egyszerűbb volt a feladat. A körkarámokhoz olyan (talán nem túl modern, de nagyon jól funkcionáló) „kalapácsos” vagy más néven „impulzus” forgó fejet helyeztünk el középen, melynek fedele az emberi súlyt még elviseli, a ló meg (talán) nem ott közlekedik…
Mivel csak egyetlen fej működik és messze nem akkora teljesítményű (9m hatósugár), mint a pályán alkalmazottak, a közelben lévő csapoktól készítettünk leágazást (ezt még el tudják látni vízzel) és egy-egy elemes időkapcsoló küldi a jeleket a mágnes szelephez adott időközönként.
A jártató gépben ún. „spray” típusú fejeket -(ezek a kiemelkedés után nem forognak, hanem adott körcikket, keskeny sávot, vagy különböző négyszögfelületen szórnak a választott fúvóka függvényében)- kötöttünk egymás után, és hasonló vezérlés működteti, mint a futószárazó helyeket.
A „kör alakú” jártatógép tulajdonképpen rövidebb egyenes szakaszokból áll, így a töréspontoknál helyeztük el a fejeket…
Amikor a pályaépítés kapcsán említettem az automatizált öntözést, mellette szóló érv volt az élőmunka megtakarítás. Ez már most, az első néhány nap után is megerősítést nyert, hiszen a lovászok saját feladatukra koncentrálhatnak. Nincsenek a pályahasználatot akadályozó felszíni tömlők, fejek. Minden nap, mindig ugyanazt a vízmennyiséget (annyi időn keresztül) juttatja ki az adott felületre, amit a (programozás révén) szeretnénk. Újra gyors és egyszerű lett a pályafelület karbantartása. (Lányom sem durcás már…)
Szerintem, megéri beruházni egy ilyenbe!
Azt azért ne felejtsük el, hogy „technikáról” van szó, tehát az alkalmi karbantartás itt is elkél. Szezonálisan használjuk, ezért a tél előtti víztelenítés (fagyhatáron belül futnak a csövek, állnak a fejek, bekötések…) igen-igen fontos feladat a tartós üzemelés miatt! Bár összességében itteni munkáink során a tényleges kertészet kicsit háttérbe szorult az épített elemek miatt, a lovarda területén végzett tevékenységünk mindig emlékezetes marad, sajátunkként kezeltük és kezeljük a jövőben is!