2011-2012-ben, a Nemzeti Lovardában végzett lovaspálya átalakítási munkánk egyértelmű hozadéka, hogy immár „külföldön” is dolgozhattunk egy fedeles lovardánál. Mindezt onnan tudom, hogy a megrendelők gyakori vendégei a jó színvonalú versenypályáknak, többek között a Tattersallnak is. Első beszélgetésünk is itt történt, majd „látatlanban” pályázathoz ajánlatadás (ami sajnos nem sikerült) ezután részemről egy helyszíni szemle és egyeztetés, pontosított feladatokhoz pontosított ajánlat, majd egyezség.
A helyszín régi, magyarlakta terület, csak valamikor régen valakik itt húzták meg az új határt egy számunkra vesztes háború után, szóval a mai Románia területén, Csanáloson (Urziceni) jártunk Nagykároly (Carei) városhoz közel a díjugrató Jakab Áron és édesapja Jakab Imre lovardájában. (Ekkortájt jelent meg az egyik hazai lovas folyóiratban róla terjedelmes cikk is.)
(Szüleim légvonalban alig 10 kilométerrel odébb az itthoni oldalon Bátorliget-Újtanya településről származnak. Bár én már a megye más részén születtem, de felejthetetlen időket töltöttem ott a rokonságnál, nagyszülőknél.)
Amikor először jártam arra, már akkor is feltűnt, és kertépítőként nagyon jó érzéssel töltött el, hogy egy átlag lovardához viszonyítva rendkívül sok a fa, cserje, fű. Olyan szinten áldoznak erre, hogy majd minden növény egyedi öntözést kap, még a gólyafészket tartó beton villanyoszlop köré ültetett egyedek is. Valljuk be, nem szokványos az ilyesmi!
Mint megtudtam, a lovarda helyén korábban tehenészeti telep működött, aztán „senki földje” lett, míg új gazdái hozzá nem kezdtek nagy tervük megvalósításához. Folyamatos, (ma is tartó) apró lépésekkel halad a felújítás és a telep üzemeltetése. Igaz, a lovazás csak egy részén zajlik a területnek, a hátteret a csibe-keltetés biztosítja. A korábbi épületek jellege megmaradt, de belül pl.: a patamosó részt gumiburkolat borítja, fakocka burkolaton járnak a lovak, és szoláriumozhatnak is.
A mi munkánk is a fentebb említett apró lépések egyike volt, mégpedig a fedeles talajának átalakítása. Azt tudni kell, hogy errefelé homokból nincs hiány (a termőföld is ez), de ennek jellege, tulajdonságai nem igazán jók lovas szempontból. A körülmények, anyagok adottak voltak, nekünk igazából a terep rendezése, „filc” bedolgozása, felületek igazítása adta a feladatot.
Régi gyakorlatunknak megfelelően először felmértük a helyi magassági viszonyokat, azokat a szükséges helyeken és mértékben kiegyengettük. Ezután egyenletesen elosztva szétterítettük az adalékanyag egyik felét, bekevertük a homokba, majd az egész műveletsort újra megismételtük. Mivel eddig nem volt tapasztalatom az itteni homok és a textiladalék „együtt dolgozásáról”, a fedelesekben általában javasolt mennyiségnél többet használtunk. Ez érződött is azonnal, mert szinte rugózott a keverék a lépések alatt. (Ennek igazi oka az, hogy a bőven adagolt, teljesen száraz adalékról ilyenkor még szinte „lepattannak” a homokszemek.)
Javában december hónapban voltunk, fagyos éjszakák jártak már, így az adalék megöntözése, áztatása nem lett volna szerencsés lépés. Inkább olyan anyagot kevertünk a taposórétegbe, mely egyrészt a felfagyás ellen is jó, másrészt tapasztja a homokszemeket is. Természetesen kisebb méretben már kipróbáltam ezt az anyagot „itthoni laboromban”, de más azért egy igazi fedeles lovarda.
Szóval azt eddig senkitől sem sikerült megtudnom, hogy ténylegesen és kipróbáltan mekkora mennyiség is kellene négyzetméterenként, és arra is csak irányadó segítséget kaptam Haál Gábor Úrtól, a Kincsem Park vezetőjétől – ezúton is köszönet –, hogy hogyan kell és lehet ezt a gélt kijuttatni, bekeverni. Nem nevezném igazán fejlett technológiai eszköztárnak az itt kipróbáltakat, de tanulni sohasem késő, mi is szereztünk ismeretanyagot.
Tanulságul:
Először: a tartálynyi mennyiségű folyadék elég nehéz, miután az edény szinte a talajsíkra került, a tartalmat kiengedni belőle mondjuk vödörbe csak árokásás után lehetséges.
Másodszor: folyékony halmazállapotú ugyan, de (lévén, hogy szabadtéren tároltuk) azért az éjszakai fagyban ez is „összemegy”, besűrűsödik rendesen. Idő kell ahhoz is, hogy kicsorduljon a csap végén…
Harmadszor: akkor most szépen, egyenletesen ki kellene juttatni a taposóréteg felületére. Nem részletezem, de néha burleszk filmekbe illő jelenetekkel, eszközökkel és módszerekkel is kísérleteztünk, hogy a megdermedt gélt szétterítsük. Végül egy egyszerű kosár mentett meg bennünket a teljes kudarctól. Azt nem mondhatom, hogy milliliterre azonos mennyiség jutott mindenhova, de ezen egy újabb homokréteg átforgatással még sokat javítottunk.
A pálya igazi használója ekkortájt érkezett haza edzői útjáról, Bukarestből, és birtokba vehette ezt a pályát is. Úgy váltunk el, hogy a használat során szerzett első tapasztalatokat megosztják majd velem, és néhány hét elteltével személyesen is meglátogatom őket.
Némi késéssel ugyan, de a napokban ez is megtörtént, röviden összefoglalnám a látottakat:
A pályafelület a bekevert adalék hatására kevésbé hajlamos a „hullámosodásra”, de a patanyom külső oldalára kerülő anyagot így is rendszeresen vissza kell húzni, hogy ne mélyüljön ki a leggyakrabban használt járó nyomfelület. Ezt itt hiba nélkül megoldják.
A gél anyag jól elvegyült, felszívódott a homokba, azt teljesen megfelelő ún. „földnedves” (és fagymentes) állapotban tartja/tartotta.
Nem úgy a textiladalékot. A kijuttatott mennyiség ahhoz már kevésnek bizonyult, hogy az adalék vágott darabjait és szálas részeit is kellően összefogja, a taposóréteg felső harmadában lévő (ez az a rész, amit a lovak a patáikkal és a pályakarbantartás során rendszeresen átmozgatnak) adalék szép csendesen feljött a homok tetejére. A lentebb elhelyezkedők könnyebben tudnak annyi „nedvességet” magukba szívni, ami révén tapad rájuk a homok. Gépi beforgatással kiküszöböltük a hibát, és lévén, hogy a fedelesben felülről szóró, finoman porlasztó fejek üzemelnek, (a közelgő tavasz reményében beindították a rendszert) többszöri kisebb adagok kijuttatásával a textiladalék is kellően fel tud majd töltődni nedvességgel.
Összességében jó tapasztalatokat szereztem. A megrendelői visszajelzések is pozitívak, külön hálás vagyok türelmükért és kísérleti alany-béli szerepükért, melyet bátran vállaltak.
A helyi homok fizikai jellemzői lovas talaj szempontból nem ideálisak, a bekevert anyagokkal azonban érezhető javulás következett be. Ennek tartósságát, tényleges hasznát csak az eltelt idő és használat mutatja majd meg igazán. Elsőnek mindjárt itt egy edzőtábor, melyet Dallos Gyula örökös magyar díjlovagló bajnok tart, immár évek óta visszatérően. Örömmel jövök majd errefelé „ellenőrzésre”!
További, alapos elemzést igényel, hogy nagyobb mennyiségű gél kijuttatása még kedvezőbb hatású-e, költségeit tekintve az még megéri-e a különböző sók (pl.: kalcium-klorid) ellenében, szükség van-e ilyen típusú tapasztó anyag mellett ennyi és ilyen összetételű textiladalékra stb.
Ezek számomra is határtalan lehetőségek a tudásbeli továbbfejlődéshez!