Hosszú előkészítés és egyezkedési folyamat eredményeként dolgozhattunk az egyik tehetséges és eredményes (korosztályában Junior Világkupa győzelem 2010. Vecsés) ifjú fogathajtó – Hölle Martin – és csapata bázisán, tavaly késő ősszel, a fedeles pálya talajának kialakításán Újhartyánban.
Mint a beszélgetésekből kiderült, egy nagyobb szabású lovas centrum-szabadidő központ első eleme lesz a csarnok. Az egyeztetések folyamán többször jártam a helyszínen, részben azért, hogy a felhasználható anyagokat (homok, textiladalék, öntözőrendszer, pályarácsok, nedvességtartó zselé… stb. bemutassam, részben azért, hogy magam is lássam, hogy halad az építés.
Az ajánlatok változatai közül a megrendelő a legegyszerűbb alépítménnyel rendelkező rétegrendet választotta, mégpedig adott vastagságú, tömörített agyag készült a homok alá. Többször, alaposan egyeztettük, pontosítottuk, hogy az alépítmény (melynek készítését a megrendelő vállalta), milyen elvárásoknak feleljen meg. Talán mindkettőnk szerencséjére abban az időben kertépítészeti munka előkészítése okán gyakran kellett Szegedre utaznom, így ez a helyszín is útba esett jövet-menet, mint az a bizonyos „takarékszövetkezet”.
Tisztáztunk néhány alapvető szempontot, melynek lényege: nekik jó pálya kell! Igen ám, de mit tekintsünk annak? Szóba került az itthon, decemberenként megrendezésre kerülő lovas világkupa talaja, hogy olyan… Ez rendben is van, de mi más (típusú) alapanyagot (homok és textiladalék) használ(t)unk! Az egyik ledarált padlószőnyeg, viszonylag egyenletes méretű, apró darabkákkal. A mienk viszont vágott geotextilia darabok (kb.: pénzérme méretűek) és a textil szálas alapanyagának elegye.
Arról nem beszélve, hogy az a keverék már jó néhány éve vegyítve van (a jelzett Világkupák és a Nemzeti Vágták révén), évente csak rövid ideig használják, egyébként (feltehetően) depóban várja további sorsát. És a homok-textil keveréken felül némi „tapasztó”- anyagot is adagoltak hozzá. Egy új pálya „beállásához” idő kell, a friss, tiszta adaléknak „kopnia kell”, vizet magába szívnia, némileg megtöredezni ahhoz, hogy kellően tapadjon hozzá a homok. Az sem elhanyagolható, hogy kifejezetten fogathajtáshoz, mi még nem kevertünk taposóréteget, de… „mertünk nagyot álmodni”!
Először is a textiladalék gyártójával módosítottunk a vágott darabok és a szálas anyag arányát. Másodszor: A vágott darabokat az eddiginél is eggyel többször küldte át a gyártó a gépen. Harmadszor: addig mentem, amíg megtaláltam azt a homokbányát, ahonnan a szintmérőként tekintett (világkupa) alapanyag is származik. Innen már felgyorsultak az események. Elkészült az agyag altalaj, néhány hét száradás után mi következtünk.
Azt nem mondom, hogy nem volt bennem némi félsz, valóban az elvárások szerinti minőség alakul-e majd ki, de itt már nem volt visszaút! Mindent az eddig jól bevált gyakorlatunknak megfelelően végeztünk: eleve némileg keverve terítettük a homokot és az adalékot, egyenletes vastagságot alakítottunk ki, további adalékot juttattunk a felszínre, többször átdolgoztuk a rotációs kapával, tömörítettük, majd megöntözte a megrendelő.
Korábbi munkáink során innentől a lovak-lovasok vették át a terepet. Azaz a lovak patái, az edzéseken végzett gyakorló munka, vagy egy-egy díjlovas, díjugrató verseny megannyi résztvevője folyamatosan taposta, keverte, tömörítette tovább a talajt, mely néhány hónap után vált igazán „kellemessé”.
Itt azonban máshogy történtek az események. Alig készült el a pálya, és megrendelő, ill. az egyik nemzetközi szintű négyes-fogathajtónk is gyakorolt rajta, kipróbálta. A különböző kocsik (jártató, verseny) vékonyabb vagy szélesebb kerekei az egyenes vonalú mozgásnál nem okoztak különösebben mély nyomokat, de a gyorsan vett kanyarokban bizony „gyűrődött” még a talaj.
Konzultációra jöttünk össze, (előtte a megrendelő képviselői megnézték az első – Pátyi – fedelesünk jelenlegi keménységét) többek között az egyik hazai pályakarbantartó gépeket gyártó cég képviselője, akik a korábban emlegetett versenyekre is biztosítják a „simítókat”. Én ott is azt mondtam, hogy a lelkiismeretem nyugodt, mert ami anyagot előzetesen jeleztem és kellett, azt beletettük. Azt viszont el kellett ismerjem, hogy az adalék, ha nem is állt nagyobb egybefüggő csomókban, de még további átdolgozást, keverést „elvisel(t)”.
A több szálas anyag miatt jóval hosszabb ideig tartott (2 nap folyamatos rotálás) a textilanyag megfelelő szintű elegyítése. Ezt a pótlólagos munkát kertépítő szaktársam (aki egyébként is közel lakik, és hobbi szinten ugyancsak fogathajtó sportot űz) végezte (ezúton is köszönet érte), mert mi (határidő miatt), időközben kertészkedni, Szegedre vonultunk. A megrendelő pályával szembeni „azonnali elvárásai” azzal is összefüggtek, hogy eredeti terveiktől eltérően a taposóréteg kialakítása után alig egy hónappal, mégiscsak fogathajtó versenyt rendeznek az új fedeles csarnokban!
A talaj karbantartására színvonalas gépet vásároltak, ennek hiányára nem hivatkozhatom majd. Folyamatosan haladtak előre a szükséges kiegészítők építésével (ferde deszkázatú lambrin, elválasztó paraván, megközelítő utak, parkolók…)
Határozottan jobb és stabilabb lett a taposóréteg a pótlólagos beavatkozást követően. Ez is tanulságos volt számomra, a következő „fogatos” pályához megvannak az első tapasztalatok. Azóta több külföldi fogathajtó és hazai lovas szakember is járt már a fedelesben, és összességében azt mondják, hogy a pálya jó, … de nem a fogathajtó versenyekhez! Úgy vélik, hogy túl sok adalék került bele, túlságosan ruganyos, ami leginkább a kanyarvételeknél jelentkezik! Tanulni a jobbaktól nem szégyen, elfogadom kritikájukat! Két apró érvem van:
- 1: a lovak lábainak talán nem hátrány a ruganyosabb felület.
- 2: hosszú távon, a leendő lovas centrum része a fedeles, ahol majdan nemcsak fogathajtók gyakorolnak.
Azt a megrendelő képviselője is elismeri, hogy jártatáshoz, gyakorláshoz nekik is kedvező a felület, de más egy verseny tempója! Ezt magas is megtapasztaltam, a versenysorozat 3. fordulóján (döntő, 2011. március eleje) ott voltam, s csak szájtátva bámultam a lovak és hajtóik teljesítményét! Mások is így voltak ezzel, számomra meglepően sokan voltak a nézőtéren, de ennek csak örülni lehet!
Abban maradtunk a megrendelő képviselőjével, hogy a versenysorozatot követően újra átgondoljuk a lehetséges irányokat. Ezek:
- Valamilyen „wax” jellegű adalékkal növeljük még a homokszemek tapadó képességét.
- Hagyjuk megszáradni a taposóréteget és a felszínre kerülő („felesleges”) adalék egy részét leszedjük
- Új homok terítésével javítjuk az adalék-homok arányt
- Esetleg az altalajhoz felhasznált őrölt agyagból keverünk a homokhoz
Most, amikor már jó az idő, és kint is lehet gyakorolni, „pihen” a fedeles talaja. Az új „téli”szezon kezdetéig a döntés a tulajdonos kezében van…
Az alábbi (első fordulóbeli versenyről készült) képek
a www.gyemantlovaspark.hu oldalról származnak.
