A magam részéről sohasem titkoltam, hogy kollégáimmal mindössze 2008. óta foglalkozunk behatóbban lovaspálya talajokkal, azok kialakításával. Nem szégyellem bevallani, ha valamivel még nem találkoztam, nem használtam, legyen az anyag vagy technológia. Épp ezért mindig elámulok, ha olyasmivel találkozom, ami már első nekifutásra is butaság, egyértelmű, hogy hosszú távon csak pénzkidobás az egész történet, de mégis „el tudja adni magát és munkáját a derék vállalkozó”… Egy pillanatig sem állítom, hogy mi „tökéletest” tudunk alkotni, de a szándékaink és tetteink legalább erre irányulnak!
Megkerestek egy meglévő lovaspálya ügyében, problémakör: nedves időben rendkívül csúszik, néhol besüllyed a homokba a ló lába, néhol viszont nagyon kemény a talaj, a kialakított öntöző nem működik…
Eső után érkeztem, volt látnivaló:
Először is, a homok taposóréteg alapanyaga nem tökéletes, de ez még nem lenne nagy baj. A homok alatt azonban „faapríték” terül el néhány cm vastagságban. Ez már sokkal komolyabb gond. Először: a szerves anyag előbb utóbb korhadni, bomlani kezd, megjelennek benne gombák, baktériumok és ezek a ló lábánál is okozhatnak fertőzést! Másodszor: a nedvesség hatására egyes darabok képesek kihajtani, fa nőhet a pálya területén… Harmadszor: ez az anyag vizesen csúszóssá válik, képzeljük el, ha a fém patkó találkozik az aprítékkal! Mintha szappanon járnánk, olyan síkos!
Helyszíni feltárásokkal kiderült, hogy a fenti két réteg (homok, faapríték) alatt agyagfelület van. Ezzel sem lenne különösebb gond, ha annak felszíne egyenletes (egy sík) lenne! De nem olyan! Szabad szemmel is jól láthatóan kisebb nagyobb dombok, mélyedések, barázdák vannak a pályán, és a víz egyengeti a felületeket. Amikor gépi erővel végezték a teherviselő altalaj előkészítését, a besüllyedő kerekek erős nyomokat hagytak maguk után. Nem beszélve a „szemre végzett” gépi földmunka precizitásáról! Ezeket a mélyebb részeket töltötték fel az aprítékkal, majd egyengettek rá homokot. Így fordulhat elő, hogy egyes részeken én is bokáig besüllyedtem, máshol meg alig látszott a testsúlyterhelésem a felületen.
Nézzük az öntözőrendszert: 6 db ún. „kalapácsos” fejet szereltek szabadtéren a pályakorláthoz erősített horganyzott csőre, a hosszoldal mentén, de a sarkoknál és a rövid oldalon nincs fej. A pálya mérete 70*38 m. Az összesített darabszámot kevésnek találtam, de gondoltam, talán a fej teljesítménye révén elegendő… (Fényképet készítettem, mert nem ismertem a márkát, otthon aztán a világhálón megtaláltam a termék leírását is.)
Első ránézésre használhatónak tűnt a fej, de a becsatlakozó ¾” csövet kevésnek éreztem a kellő hatósugár eléréséhez. Hát még, amikor kibontottam a talajban futó vezetékeket, illetve megkerestem a vezérlő mágnes szelepeket. Kiderült, hogy a kútból jövő 1”-os vezetéket osztották szét 5 részre (3 ág a szabadtéri pályához, kettő a fedeleshez), így a kinti hat fejből az egymással szemben lévők egyszerre működtek (volna) a sok-sok méteres ¾”-os kpe cső szakaszon. Az már csak apró szépséghiba, hogy a mágnes szelepek dobozának oldalánál tömítésként kartonpapírt használt a „kolléga”és az elektromos vezetékeket (mind a kútszivattyúhoz a 220V-os, mind a mágnes szelepekhez a 24V-os) részben a pályahomok alatt 10 cm-rel vezették!?
Az öntözőfej megtalált paraméterei azt mutatták, hogy egyetlen fej tisztességes működéséhez (maximális hatósugara:19 m, >>> ekkor még mindig nem ér össze középen a két szemben lévő fej vízsugara…) legalább 4 bar nyomás és legalább 3,6 m3/óra vízhozamra lenne szükség. Ezt a mennyiséget a ¾”-os csővezeték nem tudja biztosítani!
A fedeles öntözését is ugyanezzel a csőmérettel gondolták megoldani, igaz itt már modernebb, kiemelkedő, „rotoros fejeket” alkalmaztak Nagyságrendileg másfélezer négyzetméterre 4 db-ot! És a kiválasztott típus teljesítménye? Ez sem talált! A fej maximális hatósugara alig több mint 10m, a fedeles szélessége nagyobb, mint 21m. Már össze sem zárnak a beöntözött körcikk felületek, és mivel itt is pontosan egymással szemben helyezték el a fejeket (két öntözési kört kialakítva), eleve kimaradtak íves öntözetlen részek!
A hab a tortán a fejek elhelyezése, felerősítése egy fedeles lovardában: erős, háromszög alakú konzolt hegesztettek, ezen állt a kicsike szórófej, úgy két méter magasságban, pontosan a lambrin melletti „járás” vonalában! A lovas lefejezésére tökéletesen jó megoldás, egyébként úgy … az egész, ahogy van! Nem csodálom, hogy szinte sohasem működött és le is szedték a háziak amilyen gyorsan tudták (én is csak kíváncsiságból raktam vissza eredeti helyére…)! Kiderült még, hogy a régi, ásott kút sem képes egyszerre a kívánt vízhozamot produkálni, így több változtatásra volt szükség, mint először gondoltam… A tapasztalatok birtokában elkészítettem a pálya talajának és az öntöző átalakítására szóló ajánlatot. Eleinte úgy gondoltam, többféle javaslatot teszek, de a legvégén csak egy maradt…, a teljes átalakítás.
Ennek lényege, hogy el kell távolítani a meglévő rétegeket (jelenlegi homok, faapríték), ki kell szintezni az új felületi magasságokat (síkot), egyengetni, tömöríteni a teherhordó agyagot, majd az új taposóréteg kialakítása következhet. A régi „öntözőhálózatot” elfelejtve teljesen új rendszert kell építeni.
Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk (másokhoz sajnos mégannyira sem…) az elmúlt napokban, így igen nehezen született mag az új felület. A folyamatos esőzés miatt az agyagon dolgozni alig-alig tudtunk. Géppel, teherautóval azon mozogni több kárral jár, mint előnnyel, így hol volt, hol nem volt… mármint munka. Sajnos tökéletesen beigazolódott korábban említett véleményem a homok alatti részt illetően. Az esőnek volt jó hatása is, mert folyamatosan mutatta a felületek egyenetlenségeit, könnyű volt megtalálni a mélyedéseket és azokban a fa-apritékot. Néhány helyen több mint 20 cm mély keréknyomokat takarítottunk ki!
Óvatosságból (szabadtéren vagyunk) már a kezdet kezdetén úgy terveztük, hogy az egyenletessé tett agyag hordozófelület és az új homok közé egy közbenső réteget is teszünk, ezt így (az időjárás miatt) utólag is igen szerencsésnek tartom. Vékonyan, apró szemű zúzottkő terítésére került sor, pont amiatt, hogy a nedves agyag (öntözőrendszer folyamatosan működik majd…) és a felette lévő homok ne tudjon egymáson „elcsúszni”. Ez a „smirgli” réteg részben belenyomódik az agyagba, felülről pedig a homok kellően „kiékeli”. Így azonban megvan az esély arra, hogy a lovak mozgása révén a kő itt-ott a felszínre kerül. Ezt úgy kívánjuk meggátolni, hogy a követ rendesen megtömörítettük, és a bekeverendő textiladalékból szintén nagyon finom réteget terítettünk a zúzalékra, majd erre jött az új taposóréteg (10cm vastagságban) plusz az adalék többi része belekeverve a homokba. A pálya felületét „simogattuk” először szép egyenletesre, következett a hengerezés, a zúzalék, stb.
Itt most közel 3 kg/m2 mennyiséget használtunk az adalékból. Nemrégiben két olyan helyen jártam, ahol szintén újonnan kialakított pálya van, és ugyanennyit használtak a(z) (általunk itthon közel egy év alatt kikísérletezett) textilből. Arra voltam kíváncsi, nem sok-e ez? Frissiben talán túlzónak érezhetnénk, mert kezdetben nehezebb a karbantartás, pályasimítás (részben azért is, mert mi némileg vastagabb, „filcszerűbb” alapanyagot is felhasználunk és ez kezdetben merevebb kicsit…), de a 2008-ban kialakított pályánkon látom, hogy folyamatosan használódik, dörzsölődik, a trágyaszedéssel összeszedődik, kihordódik, azaz „elkopik” az adalék. Szerintem kell ez a nagyságrendi mennyiség a szabadtéri pályáknál! (Az egyik helyszín fiatal tulajdonosa mondta, hogy gyakran „hátfájós” lován az új, ruganyos felszín révén érzékelhető mozgásjavulást tapasztalt, olyan feladatokat végez el könnyedén, amit eddig csak erős ráhatással volt hajlandó.)
Térjünk vissza munkánkhoz. Most is úgy terítettük a pálya felületére a különböző anyagokat, hogy a gépek maguk előtt töltötték, azon mozogtak. Különösen a felső, homok taposórétegnél kell gondosan eljárni, azaz nem szerencsés, ha az ide szánt adalékon kívül az aljzat anyagai megjelennek (jelen esetben a kőzúzalék vagy esetleg az agyag).
A középen csukló és elforduló kicsi gépnél (már csak súlya miatt is) kevésbé fordulhat elő felülettörés, a csúszó kerekes rakodó viszont, ha kezelője nem figyel, pillanatok alatt „összetúr” mindent… Új vételezési ponttól vezérlővel, esőérzékelővel ellátott öntözőhálózatot alakítottunk ki (most még csak kint) a korábbi írásaimban már említett rendszer szerint, ami precízen és pontosan üzemel.
Ahhoz, hogy az öntözés jól működjön ekkora egybefüggő felület mellett, nagyon fontos a megfelelő méretezés: vízhozam, csőátmérő, szórófejek, fúvókák teljesítménye… stb.! (Ami elegendő a házi kertben, itt biztosan hanyagolható!) A fejek működési idejének meghatározása, azok szektorbeállítása, fúvókák kipróbálása, azaz a „behangolás” itt is legalább két-három hetet vesz igénybe, mert a légáramok hol innen, hol onnan jönnek, és a nedvesítés egyenletességét folyamatosan figyelni kell! Az öntözővezetéknek kiásott árok menet közben nem egyszer „besegített” az esővíz levezetésbe is.
Nem hiszem, hogy valami különleges dolgot vinnénk véghez egy-egy pálya ki- vagy átalakításánál, de a munkafolyamatok elnagyolása kifejezetten káros. Nem azonnal jelentkezhetnek a gondok, hanem a hosszabb használat során derülnek ki a „turpisságok”, jönnek elő a hanyag munka „eredményei”. Apró, finom mozzanatokból áll össze egy nagyobb „mű”, csak ismerni kell a szükséges folyamatok menetét, kapcsolódását!
