„…Isten malmai lassan őrölnek…” tartja a népi bölcsesség. Valóban így lehet, hiszen nem az első olyan lovas helyen dolgoztunk, ahol az ajánlatadás és a tényleges munkavégzés között bizony eltelt egy év is! Haladjunk sorjában:
2016 tavaszán kaptam megkeresést egy fedeles talajának kialakításához. Ezúttal is különböző változatú rétegrendre küldtem ajánlatokat, de most nem utaztam el „helyszínelni”, hiszen ekkor még csak az előkészítő folyamatok zajlottak.
Idén március elején aztán újból megkerestek, referencia helyeket kértek, amelyeket meg tudnak, nézni, majd megkezdtük a szerződés előkészítését. Az anyagok bemutatása, beszerzése, helyszínre szállítása, ideiglenes tárolása ügyében ekkor már megnéztem a helyi lehetőségeket, és bizony először egy kicsit megijedtem! Nem magától a feladattól, hanem a hely domborzati adottságaitól. Merthogy a Mecsek hegység lábánál, meseszép helyen, erdők, rétek, dombok ölelésében bújik meg az épülő lovas bázis, de egy nagyobb teherautó (például a homokot szállító nyerges vontató) már „érdekesen” tud mozogni, fordulni a területen! Futottam is néhány kört a „logisztikázás” miatt, hiszen a megrendelő végül a legjobb minőségű pályaszerkezetet választotta, amihez Németországból érkezett a műanyag elválasztó rács és a textiladalék is. A taposóréteg alapanyaga pedig a lovasok körében egyre népszerűbb fehér homok lett.
Júniusra minden összeállt, majd az elvárásoknak megfelelően, az építkezés üteméhez igazodva elvégeztük a ránk bízottakat.
A fedelesek talaját sokkal egyszerűbb feladat „összerakni”, mint egy szabadtéri pályát, hiszen itt nincsenek lejtések, mindent „csak” vízszintesre kell igazítani… Itt, a rács alatti kőágyazat kialakítását a helyiek vállalták. A generál kivitelezők nagyon precízen készítették elő nekünk a terepet, dicséret érte!
Megérdemli az elismerést maga a fedeles épülete, az istállók, gazdasági- és irodaépület is (megrendelő igényessége, tervező hozzáállása, kivitelező és műszaki ellenőr munkája), mert, ha csak fényképeket láttam volna róluk, kapásból valami skandináv helyszínre tippeltem volna!
Az anyaghasználat, az épületek elhelyezése is említésre méltó, csak annyit hasítottak ki a természetből, amire feltétlenül szükség volt. És az a közel 100 hektárnyi pazar környezet! A fedelesben lovagló például ezt látja majd:
A lovaknak sem lehet okuk a panaszra, hiszen állandóan csoportosan, ún. futóistállókban élnek, ahonnan egy homokos karámon keresztül mindenkor szabad útjuk van a legelő felé! Az istálló gumilapokkal burkolt, így könnyű rendet tartani… Télen „hő-függöny” kerül az ajtókra, de más védelemre nincs szükség.
No, de vissza a mi munkánkhoz:
A kőágyazat és a homok közötti elválasztó rácselemek lerakását szakaszosan, kívülről befelé haladva végeztük. Az elemek alul kitámasztó tappancsokkal, felül bütykökkel rendelkeznek, közöttük meg apró víztartó tálcák valamint a felesleges vizet elvezető lyukak vannak. Egy-egy tábla kb.: 1 m2 felületű, újrahasznosított műanyagból készül.
Betömörítés után már hordhattuk is a homok-textil keveréket. Ebben nagy segítségünkre volt itt is egy korábbi jegyzetben bemutatott kisebb földmunkagép. (A nagyobb szállítási távolság, és a nagy szintkülönbségek alaposan próbára tették, de állta a sarat!) Folyamatosan ellenőriztük mi is a magassági szinteket, tömörítettük, egyengettük a felületet. Összességében látványra is tetszetős lett az immár késznek mondható fedeles-belső.
Ahhoz, hogy az elkészült taposóréteg jó alap is legyen a lovas munkához (nem győzöm ezt eleget hangsúlyozni!) a későbbi szakszerű karbantartás is elengedhetetlen! A szükséges erőgéppel már rendelkeznek, a „pályasimító” beszerzés alatt, a víz (öntözés) lehetősége pedig a helyi kútból adott.
Az itt tapasztalt igényesség láttán nyugodt vagyok, nem fogják (el)hanyagolni a pályát. Ez esetben a ma még jobbára csak legelésző lovak is örömmel dolgoznak majd a szabadon idomítást preferáló tulajdonossal.
Raffai János
2017. július